...az előző írásomat februárral fejeztem be. Igaz, hogy itt állunk az őznász kezdetének küszöbén, de megpróbálom folytatni az év "eseményeit" onnantól, ahol abba hagytam.

Talán említettem, hogy a hajnali órákat, a hajnalt szeretem, habár a korai kelés néha "embert próbáló", de ezidáig mindig sikerült! Nem volt ez másként az alábbi képeknél sem...Otthon, a mezőföldön készültek az alábbi felvételek.

Az alábbi képen látható sutát (és mögötte a csapat többi tagját) sajnos későn vettem észre, alig az első értékelhető fények után botlottam beléjük. Egyszer csak felemelte a fejét az út hajlata mögül. Megközelítésük innentől kezdve okafogyottá vált, ugyanis le nem vette a szemét rólam.Persze vitte magával a többit is mikor megugrott.

Folytatva a betervezett utamat, hogy járok egyet a terület ezen sarkában, egy leégetett bozótos - nádas torzsái között próbáltam "hangtalanul"cserkelni, mikor előttem kb. 80 méterrel észrevettem egy sutát, gidájával. Igaz a környezet és a "háttér"nem volt a legszebb, de tettem egy próbát. Ennyi sikeredett...akkor...reggel, délelőtt.

Egy következő hajnalon szerencsét próbáltam a szarvasokkal, szerettem volna őket lencsevégre kapni amikor váltanak vissza a rejteket és nappali pihenőhelyet adó nádas rengetegbe. Éppen időben értem ki! 

Megvártam míg az utolsó is bevált, minden takarást kihasználva próbáltam átcsúszni a sűrű szélére, hogy meglessem őket, időközben az első napsugarak is megjelentek, ezt szerettem volna kihasználni...De viszont ahhoz, hogy ezt véghez tudjam vinni be kellett mennem a nádba egy kitaposott váltón. A szél jó volt, nem vettek észre, próbáltam hangtalanul cserkelni. Alig tettem 20 métert mikor tőlem jobbra észre vettem egy sötét "kupacot". Tudtam, hogy mit látok, de abban a pillanatban nem foglalkoztam vele, a szarvasokra "fentem" az objektívet! A disznó, mert az volt, tőlem 10 méterre pihente a fáradalmait mozdulatlanul, gyanútlanul.

Az alvó disznón alig túljutva az alábbi kép fogadott.

A felkelő első fények megvilágították a nádas szélét, ezáltal a rudlit is. Vártam egy fél órát, de nem történt semmi, mármint változás, ott vertek "tábort", ott álltak neki kipihenni az éjszaka fáradalmait. Csendes visszavonulót fújtam, nem szerettem volna őket megzavarni, pihenjenek nyugodtan! Ám visszavonulás közben nem felejtettem a tőlem "karnyújtásnyira" fekvő disznókat, mert többen voltak. Ahogy közeledtem feléje (ekkor még csak egyet láttam) mozdulatlanul feküdt a vackában. 

Alig pár perc múlva valami gyanússá vált számára, ugyanis felemelte a fejét, mint akit a legszebb álmából ébresztenek fel. Valójában is ez történt...szegénnyel! Meghallotta a gép hangját.

Elég hűvös volt még ez a kora tavaszi reggel, gőzölgött a vacok...

Pár kattintás után talpra ugrott és szembe fordult velem! Én egy félguggoló, térdelő testhelyzetben voltam, elég "kis"méretet mutattam, de éreztem és tudtam, hogy pengeélen táncolok a "biztonság érzetének" határán, úgy is mondhatnám, hogy az "intim szférájának" a határán voltam...

Ez volt az a pillanat, hogy felém indul vagy elugrik! Ha felém jön, bajban vagyok, bajban lettem volna...a malacok és a többiek eme pillanat előtt ugrottal el mellőle.

Az alábbi pillanatban fedtem fel magam, felálltam, még mielőtt megfordul a fejében, hogy össze akassza a "bajszát" velem! Bíztam benne, hogy nem a harciasabb fajtából származik!

Szerencsém volt, nem abból származott...! 

Az autó felé ballagva, mert közben eljárt az idő, belefutottam egy bakba, mondhatni, egy fa takarását kihasználva sikerült az alábbi képet készíteni. Háttérben az utolsó házak egyikével...

Ezen a reggelen ennyi történt, úgy érzem nem panaszkodhatom!

Szokásomtól eltérően a következő alkalmat, hogy kijussak, délután ragadtam meg. Egy lucerna tábla szélét néztem ki. De még mielőtt elfoglaltam volna leshelyem valaki szemfülesebb volt nálam, rám riasztott és megugrott.

Repülő őzbak! Most sem sikerült az elképzelt és régóta vágyott kép, nekem háttal távozott...

Sebaj, volt még idő, akármi jöhet...Ahogy be is igazolódott! Kettő őz szaladt ki a lucernára a környező nádból. Szó szerint szaladtak, alig akartak megállni!

Itt váltam gyanússá, ugyanis nagyon közelre jöttek be!

Ahogy érkeztek, úgy távoztak...

Rohanááás...!

Néha milyen szerencséje van az emberfiának! Az alábbi képen látható őzagancsot egy 6 ha-os vetésben találtam teljesen véletlenül, ennyi látszódott belőle:

Valós mérete:

Búcsú, elköszönés képen a mezőföldi tavasztól az alábbi rövidke videóval tenném, megkiabált ahogy az autó felé haladtam:

Egy kis hangerőt kell rá adni!

Szóval így telt a mezőföldi tavasz, a következő írásomat a bakonyi történéseknek szentelem...